
„Az, hogy elkezdtem őszintén beszélni dolgokról a verseimben, (…) felszabadító erővel hatott rám.” Toroczkay András kritikus, költő. Budapesten született 1981-ben, vidéken nőtt fel. A Pázmány…

Borítókép: Finta Gergely Bizsergető érzés Karol belém (Bár nem értem, miért) Ahogyan majdnem a mélybe zuhanunk Mi hárman, Mondhatni, Szinte vártam Embriópózban kucorgok a fürdőkád…
Elérkezett a május, ezzel együtt a jó idő, az érettségi, és nekünk az alsóbb éveseknek a sportnap is. Mint minden évben, a sportnapon kötelezően teljesíteni…

Május 21-én, kedden nyitották meg Elor Lea kiállítását az első emeleti folyosón. Alább olvashatjátok Kovács Gabriella tanárnő beszédének részletét. A megnyitón Tömpe Sarolta adott elő…

2022. 06. 08. Bükkerei Hirtelen, de kipihenten ébredek. Ágyam kényelmetlensége már fel sem tűnik. Az éjszaka esett még egyet az eső, de mostanra már csak…

A beszédet írta Marx Lili, Soós Márton és Kapitány Bogi, előadta Spiesz Anna Szinte hihetetlen, hogy eljött ez a pillanat. Ahogy itt állok, “körbevesznek jóbarátok,…

A beszédet írta Zupkó Alíz és Zsótér Zsófi, előadta Zupkó Alíz “Kész esettanulmány ez az osztály!” Néptánc óra, 2019. december 11. Milyen igaz! Amit Littner…

A beszédet írta és előadta: Bene Sára Kedves diáktársaim, tisztelt tanári kar, tekintetes igazgató úr, szerető szüleink, barátaink, hozzátartozóink és üzletfeleink! Tegye fel a kezét…

2022. 06. 07. Bükkerei Vacogva felébredek, és észreveszem, hogy világos van a sátramban! Elaludtam?! Nem, az nem lehet, a zajra biztos felébredtem volna. De ilyen…
– Még sosem írtam boldogságot, – gondolta a lány és elhatározta magát. A tisztás mélyen bújt meg a sűrű fák között. Egészen kicsi volt, ha…
| h | K | s | c | p | s | v |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | ||