2018-2024A ballagási beszéd

2018-2024A ballagási beszéd

A beszédet írta és előadta: Bene Sára

Kedves diáktársaim, tisztelt tanári kar, tekintetes igazgató úr, szerető szüleink, barátaink, hozzátartozóink és üzletfeleink!

Tegye fel a kezét aki lazac!

JÓ!

(Jó, látom ezt most nem értette mindenki, úgyhogy:) A metafora kibontása végett egy rövid anekdotikus motívumelemzés következik, de ígérem rövid leszek. 

Szóval hetedikben az első évnyitónkon az igazgató úr illetett minket ezzel az elnevezéssel, ami utólag belegondolva igen pontos meghatározás volt. Az Igazgató úr rögtön felismerte azon képességünket, hogy mindig az árral szemben úszunk, és nem a kitaposott utat követjük, ezen logika alapján indultunk megkeresni a rövidebb (és árnyékosabb) utat Tihanyból hazafelé, az első balatoni osztálykirándulásunkon. Nem találtuk meg. A másik út, amit sosem találtunk meg, az a gyakran emlegetett titkos folyosó volt, úgyhogy ha bárki tud erről bármit, legyen szíves tájékoztatni. Légyszi, mondjátok már el… Visszatérve az osztálykirándulásokra, még sokszor ellátogattunk a Balatonra, hogy felkutassuk a rövidebb utat. Persze ezt hamar meguntuk, akkor következett a kollektív zabálás, Bogi lecsója, Ádám tésztája és a palacsinta… Mint kiderült, Piláth tanár úr ebben is gyorsabb, mint mi; ő 45 perc alatt sütött meg 2 kolbászt valami elektródákkal (nem tudom, nem értek hozzá), amíg mi hozzávetőlegesen 6 órát töltöttünk 100 darab palacsinta megkomponálásával, de délre készen is álltunk a reggeli felszolgálására. Végül Rómában, bocsánat, nem, mivel nem minden út oda vezet, Prágában beleáshattuk magunkat a helyiek sörkultúrájába és kiváló knédlikonyhájába. Nem ez volt az első alkalom, hogy  közösen léptük át az országhatárt, hiszen már hetedik osztályban meglátogattuk Kassa csodás városát. Majd kilencedikben a nomád tábor keretein belül kimerészkedtünk a betondzsungelből; hát… jöttünk, láttunk visszamentünk.

Útkeresésünk itt nem állt meg; a sportok terén kezdetben jeleskedtünk érdeklődésben, a verébavatást is megnyertük, viszont sorozatos kudarcaink hatására hamar elvesztettük a kezdeti motivációnkat, melyről egykori dicsőségfalunk is árulkodott. Ez odáig fajult, hogy Gács tanárnőnek altatódallal kellett minket vigasztalni az 1000 percesen, aztán tiszteletünkre az utolsó kettő kivételével az összes sportnap elmaradt. Jó, ez ilyen formában nem igaz, néhányat a korona is megakadályozott. Ebben az időszakban, míg mások próbálkoztak fenntartani a normalitás illúzióját, mi feladtuk, hibernáltunk, erőt gyűjtvén a jövő megpróbáltatásainak leküzdésére. Visszatérésünket fajtársaink felkutatásával ünnepeltük a budapesti állatkertben, majd utánozni is megkíséreltük viselkedésüket, egy osztálybuli keretein belül. 

Azért voltak dolgok, amikben konzisztensen mi voltunk a legjobbak, ezzel emlékeztetnék mindenkit kiemelkedő osztályátlagunkra, amelyet az elkövetkező hetekben is fenn tervezünk tartani. Mondjuk ez az értelmi képességeinkről nem árul el túl sokat, hiszen sikerült megmikróznunk egy telefont. Yeaaaaah… *sóhajtás*

Utolsó két évünkben a Trefort kötelékében meg kellett birkóznunk csordánk szétválásával, hiszen mind különböző faktokat választottunk, majd azokat előszeretettel váltogattuk, cserélgettük, adtuk le vagy nem jártunk be rá. Ez is útkeresésünk része volt, hiszen sok területen kitapasztalhattuk képességeinket. 12.-re talán mindenkinek sikerült megtalálni hivatását, melyben egyeseknek sokat segített, hogy megtapasztalhattuk az ELTE bölcsészkarának hangulatát; felmérhettük kompatibilitásunkat az intézménnyel. Voltak, akiket megbabonázott a cigarettafüst és az omladozó falak rongyos romantikája, mások a külhonba való diffundálásra törekedtek ezután.

Összefoglalva, ha nem találsz utat, magadnak kell kitaposni (egészen úgy, ahogy egymás lábával is tettük a szalagavatón), hiszen sokszor bebizonyosodott, hogy most, mikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy az elvárásoknak való megfelelés helyett a saját sorsunkat kovácsoljuk. Legyetek a szúrós önmagatok, (Mindenki más már foglalt…) mert ugye mind tudjuk, „Mala herba non interit”, vagyis „Csalánba nem üt a mennykő”.

A fotókat készítette Raza Katarina, a Trefort Fotó Team tagja