Krétapor

Írta: Töller Sámuel (2027.b)

Az a helyzet, hogy mélységesen ellenzem a reklámoknak, a marketingnek a létét. Ebben a cikkben a problémáknak, legalább egy részét próbálom meg bemutatni, terveim szerint konkrét példákkal.

A reklám hazudik:

Jó, hát ez teljesen nyilvánvaló, de azért gondoltam részletezem. Kétféleképpen hazudik ugyanis a reklám. Ezeket az elemzés szempontjából érdemes különválasztani, hogy utána tüzetesebben lehessen megvizsgálni.

Mit kapunk?

Az első: a reklám hazudik magáról a termékről. Ehhez elég, ha megnézzük, mondjuk az 1993-mas Összeomlás című filmet, amiben a főszereplő egy ponton kiakad a reklám és a valóság közötti különbségen egy gyorsétteremben.

Ebben egyébként az a szörnyű, hogy passzívan tűrjük, hogy a képünkbe hazudjanak. Mikor lett az teljesen elfogadott, hogy amivel hirdetik a terméket az köszönőviszonyban sincs a valódi termékkel? Mikor lett konszenzus tárgya a hazugság? Azzal elkenve, egyébként, hogy “hát, a reklámszakma ilyen, mindig hazudtak, úgysem tehetünk ellene semmit”. Ami azzal válik igazzá, hogy kimondjuk. Miért szerveződik, BÁRMI ellen előbb egy társadalmi ellenállás, mint a marketinghazugságokkal szemben?

Mit veszünk?

A reklám nem csak a termékkel kapcsolatban hazudik, hanem a termék által nekünk nyújtott értékekről is A kóla többé már nem kóla, hanem élmény, közösségteremtő erő. Ha megveszem ezt a csokit, jobbá válik az életem. Ha előfizetek a másik mobil -előfizetésre, nemcsak telefonálhatok mindenkivel, de fogok is, és életem hátralévő részét a közösség fogja kitenni. Ha veszek egy autót, akkor nem az unalmas betondzsungelben, hanem egzotikus tájakon fogom vezetni. A reklám és a marketing, többek közt ezen példákkal hazudik nem csak arról, milyen tulajdonságai vannak a terméknek, amit veszünk, de arról is, mit is veszünk tulajdonképpen, mondjuk nem kólát, hanem élményt.

Mire van szükségünk?

A reklám egyébként TÖBBEK KÖZT a fenti eszközzel arról is hazudik, mire van szükségünk. Biztosan kell nekünk a kóla? Vagy az az élmény kell nekünk, amit a kóla nyújt a reklám szereplőinek. Hiányérzetet teremt a reklám, de nem kólából, hanem elégedettségből, boldogságból. Hogy is lehetnék elégedett, amikor ma még nem fogyasztottam? A reklám frusztrációt generál, amely által fogyasztani szeretnénk, és megvesszük a reklámozott terméket.

Ezzel a blokkal azt a teóriát szerettem volna cáfolni, miszerint a reklám tájékoztat. Nem értek egyet a legkevésbé sem ezzel az állítással, sokkal inkább dezinformál.

A reklámot nem lehet tudatosan fogyasztani

A reklám körülöttünk van, nem lehet kikerülni. A házfalon, a tévében, a közösségi médián, mindenhol megtalálható. Véleményem szerint Senki nem szereti, magától senki nem fogyasztana reklámot. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a reklámot nem tudatosan fogyasztjuk. Ami viszont azt is jelenti, hogy a reklám ritka esetekben kommunikál a tudattal, és inkább a tudatalattit presszionálja (például a frusztrációval), vagyis sokkal kevésbé vagyunk tudatos vásárlók, mint reklám nélkül.

Jogunk van a tudatunkhoz. Úgy gondolom, emberjogi kérdés a tudatunkhoz való jogunk, viszont a reklám ezt megkerülve hat rá. Nem gondolom, hogy ehhez bárkinek joga lenne, különösen nem lelketlen, profitorientált vállalatok dörzsölt marketingeseinek. Hol vagyunk ott szabadok, ahol a tudatunkat formáló ingerekről, a pénztárcánkról nem feltétlenül szabad akaratunkkal, hanem a tudatunkat megkerülő, célorientált ingerek hatásáról döntünk.

A reklám rombolja a kultúrát

 Sokakban felmerülhet a kérdés, miért olyan silányak a kereskedelmi televíziós műsorok. Én ezt is a reklámokban látom. Egy elmélet szerint a műsoroknak a reklámokhoz kell silányulniuk, hogy többen nézzék őket, emiatt csökken a színvonaluk. Ezzel arra törekedve, hogy a nézők számára fel se tűnjön, hogy már nem a műsort, hanem a reklámot nézik, hiszen kulturális különbség nagyon kevés van a kettő közt.

Erre a jelenségre egy példa lehet A Barátok Közt sorozat, mely az első évadban nagyon rosszul teljesített, de nem vették le a műsorról, pedig jobb műsorokkal ez megtörtént. A következő évadok során pedig a nézőszám felment, a műsor kulturális színvonala pedig egyre inkább a reklám szintjén volt.

A kertévé, egyébként ingyenes. Van az a mondás, ha valami ingyenes, ott te vagy a termék. És valóban. A kereskedelmi televíziócsatorna, amit azért nem néznek (néztek) kevesen, meglehetősen sokan néznek (néztek) vagyis a kultúra oszlopos szállítója (volt), aszerint adja ki a reklámblokkot a cégeknek, hogy melyikük fizet a legjobban. Biztosan nem jobb az az előfizetéses modell, ahol legalább a tudat tiszta marad? Mert a műsorok azon platformokon objektíven jobbak, szóval érzésem szerint az a jövő, ha nem már a jelen.

A reklám rombolja a versenyt

Ez nem gazdasági, hanem egyszerű logikai feladvány. Miknek kellene versenyeznie egymással? A termékeknek és a szolgáltatásoknak, ugyebár. Itt nem ezek versenyeznek, hanem azok az ingerek, amelyek a fent említett módon támadják a tudatunkat. Ugye az emberek nem szeretnek dönteni, és nagyon nehezen is teszik ezt. Ezek az ingerek “megkönnyítik” nekünk a döntést, méghozzá úgy, hogy a tudatalattiból itt villan be az a kis inger, amitől mi könnyebben választunk, de fontos, hogy itt a termék minőségének, ár/érték arányának semmi köze sincs a döntéshez, a fő szempontot a reklám adja meg a szupermarketben a polc előtt az előbb felvázolt esetben,

Valakik szerint a reklám segíti a versenyt, kiegyenlíti a viszonyokat, de bennem kérdésként felmerül az, hogy az a multicég, aminek sokkal nagyobb tőke áll rendelkezésére reklámozni, biztosan nem fogja elnyomni a KKV-kat?  

Megoldás:

Számomra nem tűnik túlzásnak a reklámok teljes betiltása, vagy ha eggyel enyhébb választ keresünk a problémára, akkor a reklámok bizonyos tőkeerő feletti betiltása.

Úgy gondolom a tudatunkhoz való alapvető jogunk, a szakemberek általi valós tájékoztatás és a kulturális nívó nem teljes lezüllesztése fontosabb. Természetesen a cikkben leírtak csakis az én véleményemet tükrözik.