Interjú Toroczkay Andrással

„Az, hogy elkezdtem őszintén beszélni dolgokról a verseimben, (…) felszabadító erővel hatott rám.”

Toroczkay András kritikus, költő. Budapesten született 1981-ben, vidéken nőtt fel. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar szakán végzett. Verseit rendszeresen közlik folyóiratok, interjúit és kritikáit többek közt a Magyar Narancsban, a Praeben és az Élet és Irodalomban publikálja. Több alkalommal szerepeltek versei, novellái a Szép versek, Körkép, illetve Az év versei antológiákban. Első kötete 2010-ben jelent meg Napfényvesztés címmel. További kötetei: A labirintusból haza (2015), Búcsú éhestől (2015), Boldog emberek (2021), Mondd, hogy nem bolondultam meg (2022).

Az interjúban szereplő képek a foglalkozáson készültek. Fotós: Laczkó Dóra.

Szerző: Fehér Zsófi

Mi egy iskolai foglalkozáson találkoztunk, és bevezetésnek arra kérlek, mesélj arról, hogy hogyan érezted magad, milyen elképzeléseid voltak előzetesen, és ebből mi valósult meg? Mennyire volt ijesztő bemenni egy csapat tinédzser közé?

Igazából nekem vannak a nyilvános beszéddel, szerepléssel problémáim, ha nem tudok felkészülni rá vagy improvizálni kell. De többször mondtam már verseket, gitároztam rendezvényeken, és azok mindig jól sikerültek. Van egy zenekarom is, azzal fel szoktunk lépni, tehát a szereplés önmagában nem mindig okoz gondot. Azt viszont nem szeretem, amikor bármi lehet, amit ennél a foglalkozásnál úgy próbáltunk kiküszöbölni, hogy alaposan felkészültünk a szituációra.

Gimnáziumban utoljára nagyjából húsz éve voltam, szóval nekem nagy élmény volt, hogy ennyire kedvesek voltatok. Én úgy éreztem, hogy figyeltek, és számomra jó érzés volt, hogy értettétek, miről szólnak a versek, amiket feldolgoztunk. Arra is fel voltam készülve, hogy totális értetlenség és közöny lesz, de abszolút nem ez volt a helyzet. Izgalmas volt ahogyan megoldottátok azt a verset, amit ki kellett egészíteni, a sztorik, amiket a tárgyakkal kapcsolatban mondtatok.

Még most is emlékszem rájuk. Az is felmerült bennem, hogy tök jó lenne, hogyha megint gimnazista lennék vagy akár tanítanék.

Kicsit áttérve a munkásságodra: fiatalon elveszítetted az édesanyádat, ezzel gyakran foglalkozol a verseidben. Akkoriban kezdtél el verseket írni, esetleg korábban vagy később? Segített az írás a veszteség a feldolgozásában?

Írni már sokkal hamarabb elkezdtem. Nagyjából tizenöt éves koromban már rendszeresen írtam, és versekként gondoltam ezekre a szövegekre. Húszéves voltam, mikor anya meghalt, utána sokáig nem is írtam ezekről a témákról. Aztán végül arra jöttem rá, hogy több szempontból is hasznos erről írni. Az, hogy elkezdtem őszintén beszélni dolgokról a verseimben, többek közt az ő haláláról, a családi viszonyokról, érzésekről, és úgy írtam verset, hogy már nem az iskolás elvárások voltak a fejemben, az felszabadító erővel hatott rám.

Azt nem mondanám, hogy ez segített a feldolgozásban… Nem tudom, hogy azáltal, hogy írsz valamiről, úgymond kiírod-e magadból. Persze a feszültség oldódik, tehát ilyen szempontból segített. De ez még mindig egy óriási téma a verseimben és valószínűleg az is lesz. Vannak dolgok, amikről azt gondolod, hogy már feldolgoztad, de aztán mégis lehet róla beszélni még.

Tehát már egészen fiatalon elkezdtél írni. Amikor a magyar szakot végezted, az volt a terved, hogy költő leszel vagy más pályák iránt is érdeklődtél?

Amikor érettségiztem, akkor elsősorban a kommunikáció szakra jelentkeztem, és mellé választottam az irodalmat, mert alapvetően újságíró szerettem volna lenni. De a magyar irodalomban sok író egyben újságíró is. Nekem Móricz, Ady és más Nyugatosok lebegtek a szemem előtt, úgyhogy ilyen szempontból végül is költő, vagy irodalommal foglalkozó ember akartam lenni.

Amikor már oda jártam, indult a Pázmányon egy kreatív írás kurzus, amit Lackfi János és Vörös István tartott. Tőlük sok sztorit hallottunk, és ajánlottak helyeket, ahova érdemes verseket küldeni. Van például egy olyan honlap, amit Lackfi János és Jónás Tamás alapított, a dokk.hu, (https://dokk.hu/ – szerk.) ide gyakorlatilag boldog-boldogtalan feltöltheti a versét, és kap is rá valamilyen reakciót. Oda már az egyetem alatt töltöttem fel a verseimet, kaptam is kritikát bőven, még megfontolandót is. Akkor még nívósabb volt, nem tudom, most van-e ilyen hely, ahol ilyen nívós műhelymunka működik, de biztos van. Aztán később folyóiratokba is akartam publikálni, mert azt gondoltam, hogy az menő. De igazából az egyetem alatt nem feltétlenül gondolkoztam olyan nagyon sokat a pályaválasztáson. Igyekeztem nem gondolni rá.

Gyakran írsz könyvkritikákat. Ki tudsz emelni néhány olyan könyvet, amik hatással voltak az életedre, esetleg a kedvenceid?

Elég sok könyv van, amit szeretek, de keveset olvasok. A legutóbb például nagyon tetszett Jánossy Lajos új regénye, az Örök hely és mindenhol idő. Egyrészt nagyon jól írta meg, vicces, meg minden, másrészt én ugyanazon a környéken lakom, ahol ő is lakott, Lágymányosnak hívják, ha jól tudom, és erről is szól a regény, az ő gyerekkoráról itt, a tizenegyedik kerületben. Michel Houellebecq Megsemmisülni című regényét is szerettem, ő egy francia író. A kiábrándult értelmiségi. Az egy hosszabb regény, ami egy francia, ötvenes éveiben járó hivatalnokról szól, akinek az apja kómába esik, meg egyéb szörnyűségek történnek vele. Elég lehangoló, komor cucc, de én azt szeretem.

Szeretem azokat a könyveket, amikben van dráma. Most olvastam például Nádas Péter A Biblia és más régi történetek című novellás kötetét, azt is nagyon bírtam. Abban olyan gyerekszereplők vannak, akik egyszerre elképesztően gonoszak és közben szerethetőek. Aztán van még egy Bólya Péter nevű novellista, aki a kilencvenes években halt meg, és nem lett híres úgy, mint a kortársai. De közben nagyon-nagyon jó. Szórakoztató, annak ellenére, hogy sokszor nyomasztó is. És nyelvileg is érdekes. Erről jut eszembe: a mindig csodálatos Fehér Bélának is nemrég jelent meg egy regénye, a Miriam Rosenblum és a Kozma-kvintett, az egy zenekar történetét írja le, a XI. századi Magyarországon, az szintén nyomasztó, de egyszerre térdcsapkodósan vicces is.

Zárásként: van olyan könyv, amit kifejezetten kamaszoknak ajánlanál? Amit jó lett volna elolvasnod gimisként, vagy amit ténylegesen olvastál, és azóta is emlékszel rá?

Nekem nagyon nagy flash volt az Esti Kornél Kosztolányitól. Az elbeszélő tizennyolc év körüli, én is tizennyolc voltam, amikor olvastam, és megdöbbentett, hogy egy majdnem százéves novelláskötetben magamra ismertem.

Egyébként egy csomószor a nagy klasszikus műveket nem tudom értékelni. Részben dacból, hogy „Ne mondja már meg nekem senki, hogy mi a jó”. Plusz gyakran, ha elkezdem olvasni, egyszerűen nem értem meg, nem fogom fel, mert hülye vagyok és műveletlen, vagy mondjuk nem vagyok abban a tudatállapotban, nem tudok koncentrálni. Aztán, miután én már meghoztam az ítéletemet, hogy ez egy moslék (most persze túlzok!),

valaki azt mondja, hogy szerinte egy nagyon jó könyv, úgyhogy nekifutok újra, és egyszercsak rájövök, hogy igaza van, tényleg remekmű, és nem is értem, hogy gondolhattam azt, hogy ez olvashatatlan, vacak. Ilyen volt például a Száz év magány. Ha sok ilyen élménye van az embernek, akkor egy idő után azért óvatosabban fogalmaz. Lehet, hogy tényleg ő a hülye.

Másfelől nekem például az Egri csillagok, az Aranyember is tetszettek. Emlékszem, mindkettőt egy hétvége alatt olvastam el. Szerintem baromi izgalmas mindkét regény. Fantasyk közül a Gyűrűk Urát elkezdtem olvasni, baromira untam, aztán túltettem magam az elején, és utána az első kötetet faltam. Kell egy kis időt, türelmet adni a könyveknek. Ha valaki szereti a történelmet, akkor például az Ötödik pecsét szuper, csak azt nem tudom, hogy mennyire kamaszoknak való. De az egyik legjobb második világháborúban játszódó regény. Egyébként Babitstól a Gólyakalifát is ajánlanám kamaszoknak. Én már az egyetemen olvastam, és előtte Babitsot egy sótlan, száraz költőnek tartottam, de a Gólyakalifa egy Edgar Allan Poe-szerű tudományos-fantasztikus sztori, közben van társadalmi mondanivalója is. Most hirtelen ezek jutottak eszembe, de ha máskor kérdeznél, talán másokat mondanék. Ja, kamaszként nagyon bírtam a Csutak történeteket Mándytól.

Ajánlott művek, írók listája: