Mikola fizikaverseny felkészülési tippek

Mikola fizikaverseny felkészülési tippek

A Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny egy 9-10. osztályosok számára minden évben megrendezésre kerülő fizikaverseny. A verseny három fordulóból áll. Az első fordulóban öt elméleti fizika példát kell megoldani három óra alatt, a másodikban négyet. A döntőben négy feladat után egy gyakorlati mérés is vár a versenyzőkre. Ha érdekel téged a fizika és a korhatáron belül vagy mindenképp érdemes legalább egyszer elindulnod. Jómagam mind kilencedikes, mind tizedik osztályos koromban részt vettem a versenyen. Az alábbiakban a két év során szerzett tapasztalatom segítségével szeretnék pár tippet, jótanácsot megosztani a felkészüléssel kapcsolatban azokkal, akik meg szeretnék mérettetni magukat a versenyen.

Először egyből a legfontosabb dologgal szeretném kezdeni: a hozzáállással. Ahhoz, hogy a versenyzési folyamat során tanulságokkal és jó élményekkel tudjunk gazdagodni a megfelelő attitűddel kell hozzáállni. A feladatok az átlagos fizikaóraiaknál lényegesen bonyolultabbak, összetettebbek és bizonyos példák kifejezetten szokatlanok. Továbbá a kategóriánként csak a legjobb ötven diák jut be a döntőbe. A feladatunk mindenképp nehéz, ha be akarunk kerülni a legjobbak közé. Ez nem fog mindenkinek sikerülni, úgyhogy ne csüggedjünk, ha nem jutunk be a döntőbe vagy a második fordulóba, ha komolyan vesszük a fizikát, később lesz még lehetőségünk bizonyítani. A felkészülés során szerzett tudás és a stresszhelyzetben való gondolkozás megtapasztalása más megmérettetéseken, mondjuk egy OKTV-n vagy az érettségin még a hasznára fog válni az embernek. 

A gyakorlati felkészülés legalapvetőbb része a feladatmegoldás. A verseny honlapján (https://sites.google.com/leoweypecs.hu/mikola-verseny/) tizenkét évre visszamenőleg minden kategória összes fordulójának a feladatsorai megtalálhatók a megoldásokkal együtt. Ezen példák rendszeres otthoni megoldásával hozzászokhatunk a feladatok jellegéhez és az azok megoldásához szükséges gondolkozásmódhoz. Mindenképp úgy fogjunk hozzá a példák megoldásához, hogy először magunk próbáljunk rájönni válaszokra, még akkor is, ha első ránézésre még a kérdést sem igazán értjük. Az embernek a fejlődés érdekében gyötörnie kell magát. A megoldásokat csak akkor nézzük meg ha biztosak vagyunk a válaszunkban vagy hosszas órák után sem sikerült eredményre jutnunk. Általában egy feladatot többféle keppen is meg lehet oldani ezért megoldókulcsot is érdemes figyelmesen tanulmányozni, mert rávilágíthatnak más, egyszerűbb megoldási módokra. Ilyen jellegű példák megoldása továbbá sokkal könnyebbé teszi az órai tananyag megértését és a dolgozatok sikeres abszolválását. Személyes példaként mióta készülök a versenyre a fizika átlagom több mint egy egész jeggyel javult. 

A fizika tanárok szoktak külön erre a versenyre felkészítő szakköröket indítani, ezekre nagyon érdemes eljárni. Az ilyen foglalkozásokon nagyrészt a résztvevők számára nehéznek bizonyult feladatokat magyarázza el a tanár. Ez olyan szempontból is fejlesztő, hogy meg kell tudni fogalmazni, hogy mi nem ment, milyen téren kéne még fejlődni. Továbbá az olyan témaköröket, amik nem képzik a tananyag részét, de a versenyben mégis követelményként szerepel ismeretük, meg tudják tanulni a diákok. 

Fordulónként eltér a megengedett segédeszközök száma. Az első fordulóban bármilyen írásos anyagot lehet használni és számológépet. Viszont a második és a harmadik fordulóban csak függvény táblázatot és számológépet lehet használni az írószerek mellett. Mindenképp érdemes egy összefoglaló jegyzetet készíteni a képletekkel és összefüggésekkel. A témakörök a versenykiírásban megtalálhatóak. Nagyrészük azok, amikkel az órán szoktak foglalkozni például: a dinamika vagy a gáztörvények, de akadnak bennük ritkábban emlegetett területek is mint a gravitációs potenciális energia vagy a felületi feszültség. Függvény táblázatból érdemes az újabb „sárga” változatot használni ugyanis annak a fizikával foglalkozó része bővebb, szemléletesebb. Számológépből sok féle létezik, de amiben van másodfokú megoldóképlet az már teljesen jó. Érdemes a tollak mellett vonalzót és körzőt is magunkkal vinni hogy letisztult ábrákat tudjunk készíteni, amelyek sokszor segítenek rávezetni a megoldásra.

Remélem tudtam pár hasznos tanáccsal szolgálni és meghozni a kedved a versenyen való elinduláshoz. Eredményes és tanulságos felkészülést kívánok!

Vancsisin Márk (10.a)