“Egy hatalmas méretű, nyolc méter hosszú kalamájó úszott hátrafelé a Nautilus irányába. Óriási, kék színű szemeivel mereven bámult ránk. Lábaknak beillő nyolc karja a fejéből nőtt ki. […] A lábak kétszer akkorák voltak, mint maga a test, s úgy kígyóztak, mint a fúriák hajzata. Tisztán láttuk a karok belső felületén levő, szám szerint kétszázötven, félgömb alakú, kupakszerű szívóját. […] A szörnyeteg szája szarunemű csőr volt, olyan alakú, mint a papagáj csőre; függőleges irányban nyílt és csukódott. A csőr félelmetes ollójából szintén szarunemű, több sor hegyes foggal ellátott remegő nyelv nyúlt ki. […] A kalamájó középső részén duzzadt orsó alakú testének húsos tömege huszonötezer kilogrammot nyomhatott. Az állat egyre változtatta a színét, mégpedig igen gyorsan, s aszerint, hogy izgalomba jött vagy lecsillapult, hol sápadtszürke, hol meg vörösesbarna színt öltött.” Verne Gyula: Nemo kapitány
A tengerek felfoghatatlan mélysége mindig is foglalkoztatta a fantáziánkat.. Az emberiség hajnala óta mesélünk a tengerek mélyéről, és különösen az ott élő hatalmas szörnyetegekről. Matrózkocsmák mélyén suttogták a vén tengerészek az olyan félelmetes bestiák, mint a kraken vagy a tengeri kígyó nevét. Mindezt a közelmúltig úgy tettük, hogy egyikünk sem járt ott lent. Részben a partra sodort állati maradványokból kiindulva, részben a matrózoktól hallott fantasztikus beszámolók segítségével, de nagyrészt a képzeletünkkel népesítettük be a mélységet. Így vált a tengerfenék a kilométeres hosszúságú halak és cetek, a szigetnagyságú polipok és az egész hajókat mélybe rántó tintahalak örökké sötét hazájává. Az így kialakult képről azonban az új kutatásoknak és innovációknak köszönhetően kiderült, hogy közelebb áll a valósághoz, mint hittük.
Ugyanis tényleg hatalmas élőlények élnek a tengerek mélyén. Igaz, nem több kilométer hosszúak vagy szigetekkel vetekedően szélesek, de azért elég nagyok ahhoz, hogy az embernek felálljon a szőr tőlük a hátán. Vegyük például a mélytengeri ászkarákot! A többi szárazföldi vagy sekélyvízi ászkarákfajhoz képest, amelyek 5-15 cm-esek, ezek 76 cm-esre és 1,7 kg-osra is megnőhetnek. Ez a mélytengeri gigantizmus. De mi ennek az oka? Hisz ott lent rosszabbak az életkörülmények, kevesebb a táplálék, nagy a nyomás, miért nőnek ők mégis nagyobbra felszíni rokonaiknál? Erre még a kutatók sem tudják a pontos választ, de van néhány feltevésük, hogy mely biológiai szabályok irányítják.
Az egyik ilyen a Bergmann szabály. Ez azt mondja ki, hogy a rokon melegvérű fajok közül a hidegebb élőhelyen élőknek nagyobb lesz a testmérete. Ez a hőspórolásban játszik szerepet, ugyanis minél nagyobb egy állat, annál kisebb felületen érintkezik a külvilággal a térfogatához képest, ergo kisebb felületen veszít hőt. És mivel a tengerek mélyén állandó hideg uralkodik, ezért szükséges a nagyobb testméret.
De a hideg környezet nem csak így eredményez nagyobb testméretnövekedést. Egyrészt hideg hatására a sejtek is nagyobbra nőnek, másrészt a hidegebb vizekben jobban oldódnak a gázok, ezért a mélytengerek vize rendkívül oxigéndús, így az ott élő szervezeteknek nem kell az oxigénhiánytól tartaniuk, nagyobbra nőhetnek. De a hideg nemcsak a testméretet növeli, hanem az élettartamot is. Hidegben lassabb az élőlények anyagcseréje, így kevesebb energiára van szükségük, be tudják érni azzal a kevés táplálékkal is, ami a mélybe olykor-olykor lesüllyed. A grönlandi cápa például lassú anyagcseréje miatt évente csupán 1 cm-t növekszik, de ugyanezért megérheti az 500 éves kort is.
Meglepő módon a kevés táplálék is a gigantizmust ösztönzi. Ugyanis a nagyobb szervezetek gazdaságosabbak, több energiát spórolnak, valamint a nagyobb méret védelmet nyújt a ragadozókkal szemben, vagy épp nagyobb préda zsákmányolását teszi lehetővé.
Egy másik valószínű ok, amely a mélytengeri gigantizmus mögött áll, az úgynevezett sziget-hatás. A mélytengeri élőhelyek ugyanis a külvilágtól elzártak és limitált erőforrással rendelkeznek, akárcsak egy sziget. És ezekre a körülményekre sok élőlénycsoport testméretnövekedéssel reagál.
De a fentiekben felsorolt indokok csupán elméletek, esetleg a kirakós egy-egy darabjai, a mélytengeri gigantizmus pontos hátterét még senki sem ismeri igazán. Viszont azt tudjuk, hogy még ott lent sem nőhetnek az élőlények a végtelenségig, kutatások szerint a tengerfenéken is vannak növekedési limitek, melyeken nem nőhetnek túl az egyes fajok. Szóval a 100 méteres karú krakenek továbbra is csak a könyvek lapjain és képzeletünkben élhetnek csupán. Vagy mégsem? Senki sem tudhatja pontosan, mik rejtőznek odalent a hullámok alatt, ott, ahová sohasem jut le a napfény…
Források:
Origo: „Tudja-e, mi az a mélytengeri gigantizmus? – Avagy miért lakják óriás teremtmények a tenger mélyét?”
Magyar Elektronikus Könyvtár: Nemo kapitány – Tenger alatt a világ körül
Szücsi Márton, 11. c.
