Győzd meg szüleidet a háziállattartásról!

Győzd meg szüleidet a háziállattartásról!

Melyik gyerek életében nem érkezik meg az a pillanat, amikor megjön a kedve egy háziállathoz? Mind voltunk már ott. Könyörögve kérjük szüleinket, hadd tartsunk kiskutyát, nyuszit, esetleg kiscicát. Ha már próbálkoztatok az összes általános érvvel, mint hogy milyen aranyosak, azonban mind hiába és úgy érzitek, ideje bevetni valami komolyabbat, akkor ez a cikk segíthet nektek. Tudományos szempontból világítjuk meg, miért vannak pozitív hatással a háziállatok rátok. Pontosabban az általatok érzett stresszre. Mivel a krónikus stressz jegyeiteket is ronthatja, egy 2013-as svéd kutatás eredményei szerint akár 11%-kal, ezért szüleiteknek nemcsak mentális egészségetek szempontjából érvelhettek a háziállat mellett, hanem tanulmányi szemszögből is.[1]

Fontos megjegyezni azonban a stresszről, hogy általában két fajtáját különítjük el. Az egyik az eustressz, ami alapjáraton hasznos és elengedhetetlen része az életünknek. Mikor például dolgozatot írunk, akkor segíthet a problémamegoldó képességünkben és bár kihívásnak érezhetjük a szituációt általában fejlődéshez vezet. A másik pedig az úgynevezett distressz. Ilyenkor nem érezzük magunkat a helyzet magaslatán és ezt a fajta stresszt nemcsak, hogy negatívan éljük meg, hanem még szorongáshoz is vezethet. Az állatok segíthetnek nekünk a distresszel való megkűzdésben.[2] [3]Különböző kutatások bizonyítják, hogy háziállatok gazdái eleve kevesebb stresszet és szorongást tapasztalnak a mindennapjaikban a nem háziállatot tartókkal szemben.[4]

 Testünkben észlelhető változások felelősek ezért, amiket befolyásolhatnak az állatok. Egy 2002-ben végzett kutatás alapján, állatokkal folytatott interakció során már általában 5 percen belül csökken az ember pulzusa és így csökkentheti az akut stresszre adott válaszát. Emellett nő a szervezetünkben az oxitocin szintje. Ez az úgynevezett „szeretethormon”, ami segít a relaxációban, a társas kapcsolatok kialakításában, és pozitív hatása van mentális egészségünkre. [5]Ezen kívül háziállatunk hatására a kortizol, vagy más néven „stresszhormon” szintje csökken, így is redukálva stresszszintünket.[6]

A háziállattartás tehát összességében pozitív hatással van a nap mint nap érzett negatív stresszre. Ne felejtsétek el, hogy ezáltal segít a hosszan tartó (krónikus stressz) megelőzésében. Ha jobban érdekel a téma, nyugodtan nézzetek utána az állataszisztált terápiának! Reméljük, ezzel sikerül majd meggyőzni szüleiteket vagy gondviselőtöket az állattartásról!      

A Kézmosó Különítmény   

Források:

A borítóképet Raza Katarina készítette.

[1] Schraml, K. (2013) ‘C H R O N I C S T R E S S A M O N G A D O L E S C E N T S’. Available at: https://su.diva-portal.org/smash/get/diva2:614880/FULLTEXT01.pdf.

[2]Villines, Z. (2024) ‘Eustress vs. distress: What is the difference?’, Medical News Today. Available at: https://www.medicalnewstoday.com/articles/eustress-vs-distress.

[3] Hansen, K.M., Messinger, C.J., Baun, M.M. and Megel, M., 1999. Companion animals alleviating distress in children. Anthrozoös12(3), pp.142-148.

[4] Khalid, A. and Dildar, S. (2019) ‘Effect of Pet Interaction on Stress Reduction and Positive Mood Enhancement among Pet-Owners and Non-Owners’, CABI Digital Library [Preprint]. Available at: https://www.cabidigitallibrary.org/doi/full/10.1079/hai.2019.0005.

[5] Howard E. LeWine (2023) ‘Oxytocin: The love hormone’, Harvard Health Publiching . Available at: https://www.health.harvard.edu/mind-and-mood/oxytocin-the-love-hormone.

[6] Khalid, A. and Dildar, S. (2019) ‘Effect of Pet Interaction on Stress Reduction and Positive Mood Enhancement among Pet-Owners and Non-Owners’, CABI Digital Library [Preprint]. Available at: https://www.cabidigitallibrary.org/doi/full/10.1079/hai.2019.0005.

Allen, K. (2018) ‘Cardiovascular Reactivity and the Presence of Pets, Friends, and Spouses: The Truth About Cats and Dogs’. Available at: https://debateanimal.wordpress.com/wp-content/uploads/2018/08/901d3-pet_paper.pdf.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük