ART bevezető

ART bevezető

Az Apáczai, a Radnóti és a Trefort már hosszú ideje rendezi meg évről-évre a saját cserediákprogramját, az ART-ot. Minden márciusban a három gimnázium kilencedik, tizedik, tizenegyedik és tizenkettedik évfolyamának néhány tanulója eltölt egy-egy napot az iskolákban, ahol tanórákon és különleges programokon vesznek részt. Ez alatt a pár nap alatt az iskolák közötti kapcsolat megerősítésének fényében közös élményeket szereznek a diákok és sokszor új barátságok születnek. A cserediákprogramot általában egy közös városligeti piknik zárja, idén viszont a Radnóti dísztermében tartott ART-bállal koronázta meg a három iskola ezt hetet.

Úgy döntöttünk, hogy az idei ART-ot a három gimnázium három újságja közösen is dokumentálja: minden napot az egyik iskolába járó diák meséli el élménybeszámolójában, ráadásként pedig az ART-bálról is készült egy írás. A cikkek mind a Radír (Radnóti), a Meridián (Apáczai) és a Krétapor (Trefort) lapjain is olvashatók lesznek az elkövetkezendő napokban, hetekben. Szerettük volna, ha ezzel az együttműködéssel nem csak az ART-on résztvevő diákok, hanem mindenki beleláthatna kicsit az iskolák mindennapjaiba, és kedvet kapna ahhoz, hogy jövőre ő is részt vegyen ezen a programon. 

Ezzel együtt pedig szeretnénk megragadni az alkalmat arra, hogy a három lap a jövőben többször dolgozzon közösen, támogatva egyik újság a másikat. Annak ellenére, hogy mindhárom cikk meg fog jelenni mindhárom újság oldalán, arra bátorítunk mindenkit, hogy olvasson bele a másik két lapba is!

Mádi-Nátor Lili, Trefort 10.a