A rádium és felfedezése

A rádium és felfedezése

(A borítókép forrása: pinterest.com)

Először kezdjük azzal, hogy mi is egyáltalán a rádium? A periódusos rendszer egyik eleme, aminek a vegyjele Ra, a rendszáma 88, és az alkáliföldfémek csoportjába tartozik. Ha tiszta, a színe ezüstfehér, de ha levegővel érintkezik, könnyen reakcióba lép a nitrogénnel, és rádium-nitritből (Ra3N2) fekete réteg keletkezik a felszínén. De csak világosban ilyen a színe, mivel sötétben kékes-zöldesen világít. Ennek az az oka, hogy ez az elem rendkívül radioaktív, és mint bizonyos felfedezések alapján kiderült, a radioaktivitás fluoreszcenciát tartalmaz. Arról, hogy erre, hogyan jöttek rá, egy kicsit később lesz szó. További tudnivalók a rádiumról, hogy nem mágneses, és nagyon kevés van belőle. A ritkaságából eredően hihetetlenül drága, 1g rádium nagyjából 100 000 dollárt ér.

De a tulajdonságairól egyelőre ennyi elég. Haladjunk tovább a felfedezésével, ami egy szép, téli napon történt. 1898. december 21-én Pierre és Marie Curie az uránszurokércből vonták ki a rádiumot, és ők is nevezték el. A neve a latin radius szóból származik, sugarat, sugárzást jelent. Itt felmerülhet a kérdés, hogy miért pont ez, de nem kell sokat gondolkozni a válaszon, mert ahogy már korábban is említettem, a rádium nagyon radioaktív, vagyis nagyon sok radioaktív sugarat bocsát ki (kb 1 milliószor többet, mint az uránium). Bár magát, a létezését már 1898-ban bebizonyították, elemi állapotban csak 1902-ben tudták előállítani. Ahogy az elején is írtam, elképesztően kevés van belőle, de olyannyira, hogy 7 tonna uránszurokércben csak 1 gramm rádium található. 

Most nézzük meg a hatásait! Ilyen szempontból nagyon érdekes elem a rádium. Károsítja a szervezetet, ugyanakkor a rákos daganatokban is kárt tud tenni, így gyógyításra is szokták használni. Több hatására is akkor jöttek rá, amikor Henry Becquerel professzor kölcsönkért Pierre-től és Marie-tól egy kevés rádiumot, hogy a tanítványainak megmutathassa. Be is vitte a diákoknak, és utána a mellényzsebében hordozta egy pár óráig. Másnapra a zsebének a helye alatt egy kicsivel, a mellkasánál égő érzést tapasztalt, majd kicsit később vörös, égés szerű folt, majd fájdalom jelentkezett nála, míg végül a rádium okozta sérülés helyén elkezdett lehámlani a bőre. De nem csak ilyen hatása van. A Curie házaspár minél többet dolgozott rádiummal és radioaktív sugárzást kibocsátó elemekkel, annál gyengébbek, és kimerültebbek lettek. Felrepedt a kezükön a bőr, míg végül Pierre a sok radioaktív sugárzásnak betudhatóan halt meg.

Ha már a rádiumról van szó, muszáj magáról a radioaktivitásról is beszélnünk. Ez a sugárzás nagyon erős, és ahogy az előbbiekben kiderült, sok fajta hatása lehet. De van még valami. Egyszer az egyik kiállításon kiállították Marie jegyzetfüzetét, amibe a rádiummal kapcsolatos felfedezéseit írta le. Ugyanabba a vitrinbe beraktak egy radioaktivitás mérőt is. A turisták körében igen népszerű volt ez a jelenség, mivel közel 60 év elteltével a mérő még mindig magas radioaktív sugárzást jelzett. Ez hogy lehetséges? Úgy, hogy mikor Marie írt a füzetébe, a kezéről átragadt a radioaktivitás a füzet lapjaira, és ha ez még nem lenne elég, ez a sugárzás csak 1600 év alatt csökken a felére. Vagyis valószínűleg még jó sokáig fog jelezni a mérőszerkezet radioaktivitást a füzet mellett.

Így a végére legyen egy pár szó a felfedezőkről, vagyis Pierre Curie-ről, és Marie Skłodowska-Curie-ről. Pierre 1859. májusában, Marie 1867. novemberében született. Házastársak voltak, és két gyermekük is született. Pierre tanárként dolgozott, és az egyetem laboratóriumában végezte legtöbbször a kutatásait. Sok embernek az jut először eszébe Marie Curie-vel kapcsolatban, hogy ő volt az első Nobel-díjas nő, és ráadásul kettőt is kapott belőle, bár az egyiket férjével, és Becquerel-lel együtt nyerte el. Végül először Pierre, 1906. áprilisában, majd Marie 1934. júliusában hunyt el.

Kassa Villő

Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1dium

https://agytoro.hu/felfedezes/a-radioaktivitas-a-polonium-es-a-radium-felfedezese

http://users.atw.hu/kemiateszt/anyagok/anyagok/ra.htm

,,Marie Curie és az atomok rejtélye” című könyv

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük