Tudom, hogy már hallottad, de most leírom bővebben,
Hogy hogyan találtam meg az én Vitézem.
Tudni kell, hogy minden lány álma megtalálni,
A Föld sarkát, ahol várja valaki.
Sokak hamar feladják,
Mert szerintük nem lehet megtalálni egy gömbölyű test sarkát.
Pedig, ha valaki kitartóan keresi,
A szíve megmutatja, hogy merre kell keresni.
Sokáig én is tévúton jártam,
Nem rá vártam.
Csúnyán félre lettem vezetve,
Mert nem hallgattam a lelkemre.
Szerencsére visszatértem eredeti utamra,
Ami immár egyenesen vitt a sarokra.
Legalábbis azt hittem…
De kiderült, hogy mégsem.
Három hónapig vándoroltam,
Mire a sarkot megláttam.
De nagyon messze volt még tőlem,
Sok akadállyal kellett szembenéznem.
A holdfényben sétáltam éppen,
Mikor egy árny megjelent mellettem.
Nem tudtam, hogy mit szeretne,
Ezért féltem tőle.
Nem beszélt velem,
Csak ott volt mellettem.
Hogy ki is ő nem tudtam,
De lépett, ha léptem, futott, ha futottam.
Annyira az árnyra figyeltem,
Hogy rossz irányba mentem.
Így az árnytól menekülve,
Bejutottam egy sötét erdőbe.
Ekkor jöttem rá, hogy az árny mi is valójában,
Hiszen eddig a félelmemmel tápláltam!
Ez az első dolog, amit egy lány tapasztal,
Ha a sarok felé tart.
Mert amint Őt meglátja,
Görcsbe rándul a gyomra.
Lassan halad előre, remegve,
Félti őt és fél tőle.
Én is így voltam vele,
Ezért jutottam be a sötét erdőbe.
Ott egy hónapig bolyongtam,
Mire végre kijutottam.
A félelem árnya is odébbállt,
Mielőtt az erdőből kiértem, elszállt.
A virágos rétre nem jött velem,
Ott már nem féltem.
A virágok velem változtak,
Az érzéseim megfeleltek egy-egy színárnyalatnak.
Minél élénkebb színekben pompáztak,
Annál boldogabbnak éreztem magamat.
Sárgán virítottak a virágok egyik nap,
Amikor az utamat keresztezte egy patak.
Vize úgy csillogott, akár egy gyémánt,
Miközben a nap sütött rá.
Hirtelen a vízből kirepült egy sárkány,
Kinek pikkelye igazgyöngyből volt tán.
Leszállt előttem és a szemembe nézett,
Rögtön bátorság járta át a testemet.
Közelebb léptem hozza erre ő lefeküdt elém,
Hagyta, hogy megsimogassam a fejét.
Később a hátára is felülhettem,
Így a rét fölött repülhettem.
A bátorság sárkányán gyorsabban haladtam,
Minden gyávaságomat hátra hagytam.
Így januárra elértem a sarkot,
Ahol Ő lakott.
Egy óriási torony volt előttem,
Aminek a tetején várt a Vitézem.
Nem tűnt könnyűnek az út vége sem,
Hiszen a több száz lépcső előtt valahogy be kellett mennem.
Tíz napomba került mire a „jelszóra” rájöttem,
Addig a kapu előtt ültem.
Most már nem értem, hogy mi tartott eddig,
Csak gondolkodnom kellett volna egy kicsit.
El kellett mondanom, hogy szeretem,
Őszintén, ahogy súgta a szívem.
Így jutottam be a toronyba,
Ami az őszinte szavak otthona.
Futottam fel az emeleteken,
Hogy minél előbb láthassam a Vitézem.
Amikor végre felértem,
Kihagyott egy dobbanást a szívem.
Ott állt Ő és rám várt,
Hogy leküzdjem az összes akadályt.
Néhány lépésre volt tőlem…
Sikerült a sarkot elérnem!
Ez a sztori dióhéjban,
A mesét itt lezártam.
Itt a vége,
Fuss el véle.
