2024 telén Kubicza és Sapszon tanár urak harminckettedik alkalommal rendezték meg az iskolai sítábort, ami idén minden eddiginél nagyobb népszerűségnek örvendett, olyannyira, hogy idén két külön tábor is indult. Az első, januári turnusban a 12. évfolyam utazott el, februárban pedig a 7-11. Itt most az alsóbb évfolyamok táboráról lesz szó.
Február negyedikén reggel 9:30 körül mindkét busz elindult Seeboden felé, megkezdve a körülbelül nyolc órás utat. Már fél kettő körül lehetett és két benzinkútnál megálltunk, mire átléptük az országhatárt. Egy újabb fél óra múlva ismét megálltunk egy külvárosi betondzsungel közepén, viszont amikor el akartunk indulni, nem működött az idősebb két évfolyam diákjait szállító busz. Nem tudták megállapítani, mi lehet a probléma, szóval minket leszállítottak a buszról és szabadon eresztettek a benzinkút és a mellette lévő McDonald’s között. Szerelőt hívtak Pestről, aki úgy volt, hogy körülbelül két óra múlva érkezik meg. Ez persze nem feltétlenül jelentette azt, hogy két óra múlva el is indulunk megint. Amíg a Meki kiülős részén dekkoltunk a szerelőre várva, a legtöbben mindenféle társasjátékokat játszottunk. Mivel nem lehettünk biztosak mennyit fogunk várni, a kisebb évfolyamok busza elment egyedül. Végül szerencsénkre egy kicsivel több, mint két óra várakozás után sikerült elindulni, mert a probléma hamar megoldódott. Este nyolc körül érkeztünk meg a szállásra.
Az első kettő és az utolsó nap reggeli után Katschbergbe mentünk síelni, ahol csoportokra oszlottunk évfolyamok és sítudás szerint. A látkép a hegy tetejéről szokás szerint gyönyörű volt. Mindennap körülbelül négyig síeltünk, egy órás ebédszünettel. Ezt az órát mindig különböző hütték közt szétszéledve, evéssel töltöttük el. A második és az utolsó nap át lettünk engedve a másik hegyre is, ahonnan további csodálatos kilátások tárultak elénk. A hóborította hegyoldalak és az alattuk elterülő falvak látványa minden évben megér egy képet. A kisebb csoportokban síelés remek lehetőséget ad arra, hogy új embereket megismerjünk.
Az igazán érdekes viszont a harmadik nap volt, amikor a Mölltal gleccserhez (és később boltba) mentünk. A Mölltal gleccserről érdemes tudni, hogy majdnem 3200 méter magas és ebből kifolyólag jelentősen hidegebb a Katschbergnél. Szóval míg az előző két napon gyakran melegünk volt a 8-10 fokos időben, addig ide ajánlott volt a vastagabb pulcsinkat felvenni, mert a hőmérséklet még a nap legmelegebb órákban sem haladta meg a -5 fokot. A hidegen kívül a Mölltal gleccser lélegzetelállító kilátással is büszkélkedhet. Többször is éreztem úgy, hogy alig tudom elhinni, hogy az elém táruló végeláthatatlan hegyek igaziak. A Mölltalnak viszont nagy hátránya volt, hogy mivel ilyen magasan volt, csak egy vagy két hütte állt rendelkezésünkre. Emiatt az egyik ilyen „óriáshüttében” körülbelül háromnegyed órányit kellet a sorban tolakodnunk, hogy enni kaphassunk.
Az estéket az emberek egy része a pincében pingpongozással, mások kártyázással, közös filmnézéssel és beszélgetéssel, vagyis társasági elfoglaltságokkal töltötte. Úgy vettem észre, hogy az ilyesmi erős közösség építésként szolgál.
A megállásokkal együtt majdnem kilencórás hazaút nagyrészt zökkenőmentesen zajlott. Délután öt körül érkeztünk meg a ránk váró szülők elé. Jó érzés volt újra itthon lenni.
Baráth Emma
A képet Donogány Zsófia készítette
