2022. 06. 03.
Úton
Leszállok a kisföldalattiról a Mexikói úton. Szerencsére Viola is, akivel hamar megtaláljuk az osztály többi részét. Meglepő módon már mindenki itt van félkor. Vagyis hát majdnem mindenki, de ez is jobb teljesítmény, mint amit osztálykirándulásokkor szoktunk produkálni. Örömmel látom, hogy nem csak én vagyok megpakolva, mint a málhás öszvér. Megérkezik nemsokára Kutrovácz tanár úr, akire legmélyebb tisztelettel, de papír és tintaspórolás végett csak Kuczóként fogok hivatkozni. Elvisz minket a buszhoz, ahol megkezdjük a bepakolást és a felszállást. Apró késéssel megérkezik Keisz tanár úr, Vitkóczi tanárnő és férje is, majd reménykeltően beindul a motor, és megmozdul alattunk a busz. Az emeletes házakat és a KFC-ket gyorsan felváltják a szántóföldek, majd a Mátra vonulatai a távolban. A hangulat egyelőre remek, bár a tanárnő leállíttatta a telefonról szóló zenét. Barkóbázunk, evés nélkül pedig kereken 35 percig bírtuk ki.
A szántóföldeket szőlőlugasokra cseréli a táj. Közeledik a hegyvidék. Mire észbe kapunk már Egerbe is értünk. A várat csak pár pillanatig látjuk. Bezzeg, ha Csapodi tanár úrral jöttünk volna az első nap programja biztos az lett volna. Sűrű erdőben vezet szűk erdei utunk. Egyik oldalt mély völgy, másik oldalt meredeken emelkedik egy hegy. Hamar eljutunk Szarvaskőre. Nekem az Egri csillagokból ismerős ez a település, emlékszem leírja a könyv, hogy az itteni vár túl kicsi ahhoz, hogy a török ellen védekezzen. Olyan kicsi, hogy nem is látjuk. Az út egy pöttyet barátságtalanabbá válik. A meredek hegyoldalakat felváltják a tiszteletet parancsoló csupasz sziklaszirtek. De nemsokára már kezd kitisztulni a táj. A sötét rengeteget felváltják a kisebb-nagyobb tisztások. Megérkezünk Mónosbélre, ami régi szénadagoló építményeivel meglehetősen western hangulatot kelt.
A három óra út végén megérkezünk Nagyvisnyóra. Itt pár perc kínos egyhelyben állás után búcsút intünk hűséges buszunknak. Reméljük látjuk még… Ezután egy kis parkban várunk az A-sokra. Nem sietik el a dolgot, de végül mindnyájan megjönnek és útnak indulhatunk végre gyalog is. Rohadt meleg van, a táska nagy mértékben nyomja a vállamat. Kuczó ¾ órát ígér. Egewarthnak már a településen elfogyott az életkedve. Választékosan szid az égvilágon mindent. Én közben fajismereten szerzett tudásomat kamatoztatom (a menetoszlop hatalmas örömére). Csomós ebír, lándzsás útifű, francia perje és fekete üröm is akad az út szélén. Mindenkinek elmegy a kedve a beszédtől egy időre. Csak egy-egy kelletlen jajgatás és Egewarth néhány ízes káromkodása töri meg a csendet. Majd a rét közepén feltűnik egy tollas/röplabdaháló. „A B-sek építették, már nem lehetünk messze” – hangzik az információ. Pár perc, és már a földút szélén mosolyog ránk a Lada, amit még el kéne nevezni. És egyszer csak egy kutya jön elénk a táborhelyről! Így ismerkedünk meg Lacival, a nomád husky-jával.
A táborhely kifejezetten bizalomkeltő. Egy gyors körbevezetés után hozzá is látunk a sátrak felállításához. Ezután rövid pihenőt tartunk. Dénes mákosbuktát eszik. Azután Kuczó összehívja az egész gruppe-t. Hamar kiderül, hogy fejenként egy „kuczóölnyi” rőzsét kell gyűjteni, és azt is hamar megtudjuk, hogy inkább az időnket kell elpocsékolni, mint elég fát összeszedni. Éhesek vagyunk, fáradtak vagyunk, a lázadási kedv magas. De még épp idejében véget vetnek neki. Újabb gyűlés. Megkapjuk a térképet, és Kuczó gyorsan ledarálja a jelek jelentéseit. Ezeket tudni kell, különben nem kapunk vacsorát. Kapunk 45 perc szabadidőt a vacsoráig.
Ezt az osztály fiúrésze az étkezésnél bekövetkező felelésre való tanulás helyett egy sokkal fontosabb dologra fordítja. Elmegyünk a szersátorhoz, megragadjuk az ásókat, lapátokat és gereblyéket és jacuzzi-t építünk. Belepattanunk a gumicsizmáinkba is, a patak közepén, a hatalmas sodrással mit sem törődve ásunk és ellenőrizzük a mélységet. Lázasan folyik a munka. Az ásók csattogva hasítanak be a kövek közé, a patak rendületlenül csobog tovább, de a munkásosztály is hasonló elszántsággal végzi a terraformálást. Csak párszor önt ki a vad folyó, de mindannyiszor sikerül megfegyelmezni is. Elképesztő hamar elrepül ez a háromnegyed óra, úgyhogy félbe kell hagynunk a munkát. De semmi probléma, így is rengeteget haladtunk, már alig lehet arra a területre ráismerni. Másnapra az a terv, hogy a híd előtti részen amennyire tudjuk leeresztjük – így könnyebb lesz kimélyíteni – kikövezzük, és végül felduzzasztjuk.
A vacsorai felelésen csak szerencsével és jóindulattal megyek át elsőre. Tojásos lecsót kapunk kenyérrel. Sokan nem szívlelik, szerintem viszont finom. A teának ellenben semmi íze nincs, csak az a jó benne, hogy meleg. Evés után hamar kigyullad a tábortűz. A kilencre ígért gyülekezőre az egész osztály csak 9:11-re ér oda. Még jó, hogy ezek a késések nem kerülnek be a Krétába. Beszélgetünk, éneklünk, Lóth pedig gitározik a tábortűz körül. Keisz tanár úr felolvassa az általa hozott művet, ami egy indiántörzsfő levele Washingtonba. Alapvetően a természet csodálatosságáról és tiszteletéről szól. Remekül illik a nomádtáborhoz. Egyetlen szépséghiba, hogy éppen az előbb kotortunk fel egy egész patakmedret… Ezután még meglátogatjuk a mosdókat, fogat mosunk, bemászunk sátrainkba és nemsokára el is rendelik a „villanyoltást”.
Szücsi Márton, 11. c.
(A fotók a 2025c táborában, az osztály tagjai, a kísérőtanárok és -diákok által készültek. A képen szereplők beleegyeztek a képek publikálásába.)
