Csak pár éve kezdte, mégis kijutott a világbajnokságra! Papp Teréz, az Egyetemi Vívó Club (EVC) 73 éves vívója mesélt az októberben, Dubai városában megrendezésre került Veterán Vívó Világbajnokságon szerzett élményeiről, tapasztalatairól.
Mikor kezdtél el vívni, és hogyan találtál rá a sportra?
Tulajdonképpen négy évvel ezelőtt kezdtem el, de valójában csak három éve vívok, mert közbejött ugye (a COVID miatt) a terem bezárása, meg majdnem egy fél évig az ínhüvelygyulladásom. Úgyhogy az úgy kimaradt. Dóritól, aki itt az egyik fő edző, tudtam a vívóteremről, mert ő egy barátnőmnek az unokahúga. Egyébként meg már régen néztem, mikor jártam a Kossuth Lajos utcában, hogy itt fent vívnak, és gondoltam: „Fúú, de jó nekik, hogy itt fehér ruhában szépen vívnak!”. Tehát a teremről már régen tudtam, úgyhogy aztán egyszer gondoltam egyet, és akkor eljöttem. Az első időszak nagyon nehéz volt, mert semmit sem tudtam a sportról, ezért a 10-12 éves gyerekekkel voltam egy csoportban. És Zsuzsa, a gyerekcsoport edzője, elég komoly edzéseket tartott, ami sokszor túl kemény volt számomra, és nem tudtam bennük rendesen részt venni. Az edzések után pedig volt ún. szabad vívás, ahol szintén nem voltam túl eredményes. Úgyhogy kitartás kellett ahhoz, hogy megmaradjak ennél a sportnál.
De a kitartás, úgy látszik, meghozta az eredményét, hiszen VB-s voltál!
Hát, a világbajnokságra tulajdonképpen azért mehettem, mivel az én korosztályomban nincsenek olyan sokan. Egyrészt ennek köszönhetően, másrészt azért, mert a csapattagok annyira aranyosak voltak, hogy befogadtak és velük mehettem Dubaiba.
Célod volt a VB-re kijutás?
Igazából az volt a célom, hogy ne az utolsó legyek. Hogy elérjek valami kis eredményt. Tisztában vagyok vele, hogy az alapjaim sem olyan biztosak még, ezért gyakran ösztönből vívok. Ami nem a legjobb, mert azért kellene, hogy közben egy kicsit gondolkodjak. Az első győzelemnél például az segített, hogy még az EB-n egy évvel ezelőtt volt egy olyan asszóm, ahol hosszú ideig nem tudtam tust adni az ellenfélnek. Viszont ő adott egyet, és kitartott azzal az eggyel a meccs végéig. Tehát 1-0 lett. Most az volt itt a VB-n, hogy tudtam, hogy én mozgásomban gyorsabb vagyok, mint az ellenfelem. Ezért, miután 1 tust sikerült adnom, arra figyeltem, hogy védekezzek inkább, és ne hagyjam, hogy találatot kapjak. És még ha csak ezzel az 1-0-al is de én nyertem. Itt például gondolkodtam, és meg is volt az eredménye. (nevet)
Mesélj még az asszóidról!
Az első asszóm egy angol hölggyel volt, aki azért sokkal többet tudott, mint én, ezért ott nem is voltam olyan eredményes. Viszont ő nagyon aranyos volt! Úgyhogy egy jó ellenfél volt, csak erősebb. Utána volt egy vereségem, ott csak 2 tust adtam. Aztán egy finn hölgy ellen 5-2-re nyertem. Őszintén szólva nem is vettem észre. Amikor már a harmadik tust adtam, akkor valahogy lendületbe jöttem. Amikor már a negyediket adtam, csak az volt bennem, hogy „Még egyet! Még egyet!”, és így lett 5-2 az eredmény. Viszont az egyenes kieséses szakaszban összesen csak 2 találatot tudtam adni, mert nagyon erős volt a német ellenfél (még a kettőt se nagyon reméltem).
Milyen volt az odaút, milyen volt a szállás? Volt lehetőségetek várost nézni?
Izgalmas volt az odaút. Először is, mert félek a hosszú repüléstől, mert valahányszor eddig repültem, akkor mindig turbulenciába kerültünk, és én azt nem szeretem. A másik az volt, hogy sokat késett a repülőgép, mert az autóbuszvezető, aki vitte a géphez az utasokat, tévedett, és a tiranai gépnek az utasait hozta a dubai géphez. Jó nagy kavarodás volt, ötszörösen átvizsgálták mindenkinek a csomagját, útlevelét. Majdnem három órás késéssel indultunk! De egyébként az út nagyon sima volt. Amikor megérkeztünk, izgalmas volt az autóbérlés, mert ahova kiszálltunk, az az 1-es terminál volt és a 2-es terminálon volt az autó. Viszont a kettő között óriási, kilométeres távolság volt, és hát ezekkel a nagy vívózsákokkal még egy taxiba beszállni sem nagyon lehetett. Ott megint órákat vártunk, majd aztán nagy nehezen bepakoltuk a kocsiba a zsákokat, ami egy külön szám volt. Így jutottunk el valamikor 4 óra- fél 5 között a szállásra. Ami egyébként nagyon jó volt. Én azért is élveztem, mert a tengerparton volt! A szálloda épületében voltak a szobáink, de magánszemélyek adták ki, nem a szálloda tulajdonában volt. És hát amikor lementünk, és ott volt a tenger, mondtam, hogy Dubaiban az összes felhőkarcoló nem ér annyit, mint az a nagyon jó meleg, sós víz!
Délelőttönként bent voltunk a Hamdam stadionban és vívtunk vagy izgultunk a többiekért. Összesítésben a csapat a kilencedik helyen végzett.
Közben tudtunk várost nézni. Őszintén szólva én nem ehhez a világhoz szoktam. Érdekes volt ez a futurisztikus jelleg. Tetszett azért, csak nem cserélném le a mi Európánkért. Érdekesek voltak az emberek, nagyon sok turista volt. A stadion is nagyon jó volt, szinte kint volt a sivatagban, mellette járkáltak a tevék! (nevet) Aztán volt olyan nap is, amikor elmentünk egy sivatagi túrára, – ami szintén nagyon érdekes volt –, este pedig vacsora után csillagnézés volt a program, ahol egy üstököst is néztünk egy nagy távcsövön keresztül, ami állítólag csak millióévente tűnik föl.
Mit „tanultál” a világbajnokságon? Mit viszel magaddal a VB-ről?
A legnagyobb tanulság a csapatszellem fontossága. A kis csapatunkat nagyon szépen összekovácsolta a VB. Ezen kívül még azt volt érdekes látni, hogy hogyan állnak mások a víváshoz, mások hogyan vívnak. Itt a teremben megszokta az ember, ki hogyan vív, jobban ismeri az ellenfeleit, de ott annyiféle és -fajta technikát és hozzáállását lehetett megfigyelni. Nyilván én még annyira nem ismerem a vívósportot. Hát mindenféleképpen kitágult a világ előttem. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy eljutok egy világbajnokságra, pláne hogy a magyar csapatban legyek, még ha tartalékként is! Hát ezt álmaimban sem gondoltam! Úgyhogy én köszönöm mindenkinek, aki ezt számomra lehetővé tette. Sokat jelent számomra az EVC közössége, a lelkesedés és támogatás, amit itt mindig megtapasztalok. Jó itt lenni. Ha az ember néha nem nyer, az sem egy óriási nagy baj, még egy vesztes asszó is lehet jó tapasztalat.
Szücsi Márton
A borítókép forrása: pinterest.com
Vélemény, hozzászólás?