A versek írója azt kérte, ne írjuk ki a nevét. Jó olvasást mindenkinek!
Gyászos álmodozás:
Ha a temetőben, koporsóban lehunyt szemmel mennybe megyek,
Síromra téged jelképezvén, rózsát ültettetek.
Szép madár, te róla nem is tehettél,
De mégis a szívembe sok kést helyeztél.
Tüskéid megszúrtak, megsebeztek, meggyötörtek,
Más ragadott el, s én mégis megszerettelek.
Szenvedésemnek ki tudja, mikor lesz már vége,
Remélem halálom után a fájdalomnak csak hűlt helyét lelem.
Az idő:
Az idő bármit megtehet, az élet kanyargós útján terelget. Örülök, ha nincs velem,
békésen mendegélhetek. De, ha észrevesz, hogy lemaradtam, forr benne a düh, akaratlan.
Süvít mellettem, hogy siessek, még vissza sem emlékezhetek.
Lökése kegyetlen, rángat teljes erővel.
Furcsa szavakat sziszeg fülembe, kínozva futkos hátamon a hideg Hegyre föltol, völgybe lelök, szinte a nyakamat töröm.
De nem segít, nem is kedves velem, bár szívem mélyén remélem, szeret
Utam végén lelassít mellettem, szól, most nyugodtan menjek.
Lágy szellőként lebeg felettem, finoman mondja, figyelj, veszély lesz. Mint szeme fényét, úgy véd meg. nem enged egy kőben elesnem
Amikor lelkem fölszáll az égbe, kedvesen búcsúzik el tőlem.
Vélemény, hozzászólás?