Takáts Del Viscio Emma: Melankólia
Nyugtalanító érzés járja át a testem
Megint a melankólia gödrébe estem
A melankólia gödrébe, ami egy csapda
És nem hagy kimászni a szabadba
A boldog szabadba, hol nem nehezít el semmi
És csak annyit tudok, hogy érdemes lenni
Szarvasbogár (letaposva)
Sokszor volt ilyen mostanában
Vagy az is lehet, hogy valójában
Csak képzeltem,
Hogy megfogalmazódott valami bennem
De már elvesztettem
És úgy fekszik most maradványa fejemben
Mint e hatalmas lény kilapított teste itt mellettem
Zsótér Zsófia Míra: Megtartanálak
A körmöm alá kúszik
A mandarin édes, savanyú illata,
Kavarog a kocsi
áporodott, dermedt pillanata,
Nincs hova tenni a héjat,
Nincs zseb, vagy tál nálam,
Az ölembe potyognak
Úgy, mint általában.
Mondhatok-e újat?
Lehet-e új neked?
Hogy két darabba tört
egyetlen cselekedeted,
Egy rossz pillantás,
és pont ilyen lettél,
Mint az ölembe rakódó,
fölös mandarinhéj,
Én hittem benned,
talán ez fáj nagyon,
Hogy hittem lehetsz egyszer
Árny a tűző napon,
Piedesztán álltál
– nem mozdulsz, de takarsz
Meg nem is a te hibád,
hogy pont nem engem akarsz.
2023. 12. 14.
Szabados Anita: Egy lány ül a padon
Egy lány ül a padon s csak néz,
Nézi a gyönyörű napfelkeltét.
Az első sugarak aranyra festik a parkot,
Eget, földet, fát s virágot.
Egy lány ül a padon s csak néz,
Eszébe jut egy régi emlék.
Amikor még Ő is ott lakott
És együtt nézték a felkelő napot.
Egy lány ül a padon s csak néz,
Amikor egy fiú mellélép.
Kezében egy rózsát tartott,
Amit a lánynak adott.
Egy lány ül a padon s csak néz,
A mellette ülő fiút, élete szerelmét.
A gyönyörű arcot,
Amit vissza sose kapott.
Egy lány ül a padon s már sír,
Eszébe jutott a nap, amikor fülébe jutott a rosszhír.
A fiúnak muszáj volt megfogni a kardot,
S megvívnia a harcot.
Egy katona ül a vonaton s csak néz,
Tudja, hogy szerelmét nem láthatja többé.
Mosolyogni már nem tud,
Hiszen tudja, másnapra ő már halott.
Egy pár áll egy sírnál s könnyeznek,
Fiuk egy háborúban halt meg.
Alig volt húsz éves,
S többet már nem élhet.
Egy lány ül a padon s csak néz,
Nem fogja már senki a kezét.
Nézi az aranyparkot,
Amiben már csak egyedül lakott.
