Krétapor

(A borítókép: Cornelia, a Gracchusok anyja, gyermekeire, mint kincseire mutat – Angelica Kaufmann (https://www.artst.org/18th-century-paintings/) Kaufmann a 18. század egyik leghíresebb festőnője volt.)

A 18. század elején kitörő felvilágosodás alapjaiban rázta fel az európai hatalmak korábbi működését. Új államformák és filozófiai rendszerek jöttek létre, a hit helyett az emberi ráció került előtérbe, és a kor nagy filozófusai gondolkodásra buzdították Európa és Észak-Amerika társadalmait. Az új jogrendszerek és törvények születésének időszakában elkerülhetetlen volt, hogy a férfiak és a nők viszonya is terítékre kerüljön. Ez a cikk erről a viszonyról, a nőkről, a helyzetükről és a lehetőségeikről szól, a felvilágosodás korában.

Férfiak a nőkről

A felvilágosodás korában a női-férfi viszonyt érintő legnagyobb változás az “egy nem modellről” “két nem modellre” váltás volt. Az i.sz. 2. századi Galénosztól eredő “egy nem modell” szerint a nő a férfi hibás, tökéletlen mása. Ezzel szemben a “két nem modell” szerint nő és a férfi is önálló, különböző lények. A “két nem modell” a hasonlóságok keresése helyett a különbségek megmutatására helyezi a hangsúlyt, elősegítve ezzel a férfi és női szerepkörök eltávolodását egymástól. Ez az elmélet bár egyenrangúságot hirdetett a nők és férfiak között, a valóságban a társadalomból kiverhetetlen normák miatt nem hozott egyenlőséget a nőknek, hanem megerősítette a tradicionális szerepek fontosságát.

A felvilágosodás során sok filozófus elmélkedett a férfiak és a nők kapcsolatáról és a nemek szerepeiről.  A francia gondolkodó, Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) például úgy gondolta, hogy a nőknek az otthoni környezetben, a családdal a helye. Bár Rousseau is elismerte a férfiak és nők egyenlőségét a házasságban, számára a hangsúly a két nem közötti különbségeken volt. Rousseau szerint a nők nem képesek arra, hogy annyira műveltek és intelligensek legyenek, mint a férfiak, mert náluk az ész helyett az érzelmek az uralkodók. A francia gondolkodó úgy vélte, hogy a számító és rideg külvilágból hazatérő férfi számára a feleségnek kell megteremtenie a nyugodt és békés otthoni környezetet, ahol a férfi kipihenheti magát. Ezzel szemben Rousseau híres francia kortársa, Voltaire (1694-1778), nem gondolta, hogy nőknek csak a családi térben a helye. Rousseau a család és a munka világa, illetve a női és férfi szerepek között is erős kontrasztot fogalmazott meg. 

A kor másik nagy gondolkodója, Immanuel Kant (1724-1804) is leírta a nők helyzetéről szóló gondolatait. Kant filozófiája bizonyos szempontból eltért a normától, mivel Kant úgy gondolta, hogy a nő és férfiak egyenjogú lények és ugyanolyan mértékű, csak más fajtájú értelemmel rendelkeznek. A német filozófus 1764-ben írt Megfigyelések a szép és fenséges érzéséről című írásában fogalmazta meg filozófiáját, miszerint a férfiak “mély”, a nők “szép” értelemmel rendelkeznek. A “mély” értelem takarja a világról szóló információk ismeretét, míg a “szép” értelem az érzelmi érzékenységet, a törődést, a viselkedésbeli kifinomultságot jelenti. Ezután a Rousseau-nál megjelenő nemek közötti eltérés kihangsúlyozása itt is feltűnik, mivel Kant később kifejti a “szép” értelem korlátait, és hátrányait a férfiak “mély” értelmével szemben. A filozófus szerint a “mély” értelemmel foglalkozó nő elveszti női báját és “szép” értelmét, mivel egyre inkább a férfihoz kezd hasonlítani: „Még ha fáradalmas tanulás vagy aprólékos töprenkedés során jelentős sikereket is érnek el egyes nők, nemük tulajdonképpeni erényei megsemmisülnek, s bár a siker hideg csodálat tárgyává teheti őket, mivel hölgyek között ritkaságszámba megy az ilyesmi, ám ezzel veszíteni fognak ama bájaikból, melyek révén hatalmat nyernek a másik nem fölött.” Eszerint a nő csak akkor sajátíthatja el a “mély értelmet”, ha számol fizikai vonzerejének elvesztésével, vagy ha már „nincs rá szüksége” (idős korában). 

Rousseau filozófiája nyomán írta George Wilhelm Friedrich Hegel (1770-1831) A jogfilozófia alapjai című művében a következőt: „Nők műveltek lehetnek ugyan, de a magasabb tudományokra, a filozófiára és a művészet bizonyos produkcióira, amelyek egy általánost követelnek, nem valók. Nőknek lehetnek ötleteik, lehet ízlésük, kecsességük, de az eszményi nincs birtokukban.(…) Ha nők állnak a kormány élén, akkor az állam veszedelemben van, mert ők nem az általánosság követelményei szerint cselekszenek, hanem esetleges vonzalom és vélekedés szerint.” Hegel filozófiája egyfajta visszatérés Rousseau gondolataihoz, mivel Hegel szerint a nők nem képesek a férfiakéval azonos értelem elérésére, sem például az állam irányítására. Különösek Hegel gondolatai I. Erzsébet, Nagy Katalin és Mária Terézia uralkodásának fényében, de itt újra megmutatkozik, hogy évszázadok alatt kialakult gondolatok nem változnak meg könnyen. Hegel a fentiekkel szemben a nők családban elfoglalt helyét pozitívan értékeli és fontosnak tartja, Rousseau-hoz hasonlóan azon célból, hogy a férfi ki tudjon teljesedni a saját munkájában. 

Fontos megjegyezni, hogy az itt felsorolt gondolatok nem fedik egyik író és filozófus teljes eszmerendszerét sem a témával kapcsolatban. Kant például a házasságban egyenlő feleknek tekintette a nőt és férfit, mégis a nemi kapcsolatok terén természetesnek vette a férfi parancsolói jogát. Rousseau a nő értelmének alacsonyabb rendűsége ellenére a társadalmi normákkal szemben támogatta, hogy ők is minél több könyvet olvassanak és az irodalmon keresztül szélesítsék látókörüket. Mary Wollstonecraftnak is ez egy fő célja volt, ám ő elítélte a romantikus regények olvasását, mivel az hamis elvárásokat kelthet a fiatal olvasókban. Az angol írónőről később még lesz szó. A 21. századból visszatekintve ezek a filozófusok könnyen nőgyűlölőnek tűnhetnek, viszont egyáltalán nem erről van szó. Egyszerűen az évszázadok, évezredek óta kialakult normákban való gondolkodásból nehéz lehetett kitörni és elképzelni valami teljesen mást, egy olyan világot, ahol a nők is iskolába járhatnak, élhetnek egyedül és szavazhatnak.

Ezek a bizonyos értelemben még a múlt században is jellemző felfogások megmutatják, hogy a felvilágosodás korában megerősített nemi szerepek különbözőségei a mai napig megjelennek a társadalmunkban. Az érzelmes, önállótlan nő és az érzelemmentes, kemény, racionális férfi alakja körbeszövi mindennapjainkat. Ennek kapcsán szerintem érdemes megjegyezni, hogy azáltal, hogy az érzelmeket a nőknek ítéli ez a gondolkodás, saját természetéből adódóan tagadja meg azt a férfitól, ami pedig évszázadokon át tartó elfojtáshoz és traumához vezethet. Egy érzelmeit egy életen át elfojtó férfi és egy szabadságától és műveltségétől megfosztott nő tragédiája (hosszútávon mindenképpen) ugyanolyan súlyos lehet. 

Nőnevelés és tudós nők

A társadalom nagy része, nők és férfiak egyaránt nem értettek az írás-olvasás, és számolás tudományához a felvilágosodás korában. Bár a német területeken például szorgalmazták a népoktatást, az iskolapadból kikerülő, szegény családból származó gyerekek munkába álltak, és feltehetően pár év alatt elvesztették a tudásuk nagy részét. A főnemesi családok közt ekkoriban már elterjedt, sokszor elvárt volt, hogy a fiúgyermekek mellett a lányokat is írásra-olvasásra és számolásra tanítsák, egy házitanító segítségével. A 18. században a német fejedelemségekben egyre több helyen alapítottak leányiskolákat a fiúiskolák mellett, és szép lassan beépült a kor szellemébe a gondolat, hogy a nőket is fontos nevelni és oktatni. Bár a nemesi rétegekben elvárták a nők műveltségét, ez a tudás nagyrészt vallási, irodalmi és háztartásvezetési ismereteket jelentett. Ez a Kant által megfogalmazott “szép” értelem a gyakorlatban. A kor gondolkodóinak nagy része úgy vélte, hogy egy nőnek olyan tudásra kell szert tennie, ami a társasági életben való eligazodáshoz, illetve a tradicionális feleség-anya szerep betöltéséhez szükséges. Ha pedig a nő mégis kimagaslóan művelt, tudós lenne, akkor sem “fitogtathatja” vagy gyakorolhatja tudását, mert azzal a férfiakban könnyen kisebbrendűségi érzést kelthet. A műveltség mellett továbbra is a korábbi századokból átívelő “csendes nő” volt az ideál, bár ez sokszor nem egyezett a valósággal.

Ezen gondolat mentén, a felvilágosodás korában a nők nem járhattak egyetemre. A tudós nőket, főleg a század vége felé, egyre inkább utolérte a társadalom elutasítása. Rendszeresen kifigurázták őket, a karikatúrákon öreg, bagózó férfiként jelenítették meg, mintha a tanulástól elvesztenék női mivoltukat és – a korban legfontosabb tulajdonságukat – a fizikai szépséget. Dorothea Christiane Leporin (Erxleben) (1715-1762), az első német orvosnő volt az, aki először radikálisabban szólalt fel a női oktatás kérdésében. Dorothea orvos apjától tanulta el a gyógyítás művészetét és miután nem vették fel az orvosi egyetemre önálló praxist hozott létre. Azután, hogy más orvostársai emiatt feljelentették, végül lehetővé tették számára, hogy a hallei egyetemen letegye az orvosi vizsgát, ahol kimagasló orvosi- és latintudásról tett tanúbizonyságot. A vizsga előtt még a kuruzslói vádakra válaszként készített írásában Leporin kifejtette, hogy a nőknek pontosan ugyanannyi joguk van felsőoktatásban tanulni, mint a férfiaknak. A 17 éves lány szorgalmazta a koedukációt és hangsúlyozta, hogy egy tudós nő is képes az anyai szerep betöltésére. Későbbi élete erre tökéletes példát mutat: miután Dorothea letette a vizsgát, praktizálás mellett férjével felnevelt kilenc gyermeket és vezette a háztartást. 

A második amerikai elnök felesége, Abigail Adams (1744-1818) is fontos alakja volt a felvilágosodás alatt születő feminizmusnak. Amerika történetének második first ladyje férjének igazi segítője volt az ország irányításában, és aktívan részt vett a politikában. 1776-ban a Kontinentális kongresszus alatt például több levelet is írt férjének azzal kapcsolatban, hogy ne felejtsék el a nők helyzetét megvitatni. Több kutató is ezt tartja a 18. századi nőkérdés első jelentős írásának. 

Adams európai kortársa volt Mary Wollstonecraft (1759-1797), angol író- és nevelőnő, aki a 18. századi nőnevelés leghíresebb alakja lett. Az angol írónő figyelemmel kísérte a francia forradalom történéseit és ezekkel kapcsolatos gondolatait osztotta meg műveiben. Wollstonecraft szerint egy új oktatási rendszer a kulcsa annak, hogy a nők helyzete megváltozzon, ezért rengeteget foglalkozott nevelési, oktatási kérdésekkel. Egyik leghíresebb művében, az A Vindicaton of the Rights of Woman című írásában kifejtette, hogy a nők ugyanolyan értelemmel rendelkeznek, mint a férfiak, ebből következik, hogy ugyanolyan jogok illetik meg mindkét nemet. Wollstonecraft a művében egy önálló, döntésre képes nő alakját festette meg, ami teljesen szembement a kor női ideáljával.

Lynn Abrams a The Making of Modern Women című kötetében azt állítja, hogy a nők a francia forradalom alatt ráébredtek arra, hogy elnyomásuk oka egy tudatos kulturális jelenség. Ebből következően megvan a képességük és esélyük arra, hogy kitörjenek ebből a helyzetből. Az 1789-ben kiadott Emberi és polgári jogok nyilatkozata a mindenkire vonatkozó egyenlőségből kihagyta a nőket. A nyilatkozatra válaszként írta meg a francia írónő, Olympe de Gouges (1748-1793) 1791-ben A női jogok nyilatkozatát. De Gouges a nyilatkozatában erősen bírálja a forradalomban résztvevő férfiakat, mivel szerinte a férfiak jogegyenlőségének követelése csak eszköz volt arra, hogy még több szavuk legyen a nők ellen. A nők és férfiak egyenlőségét követelte, hitte, hogy a nők is képesek ellátni a hagyományosan férfi feladatokat. A női jogok nyilatkozatában ezt írta: „Férfi, képes vagy igazságos lenni? Ezt egy nő kérdezi tőled, és legalább ettől a jogától nem foszthatod meg. Mondd, kitől kaptad korlátlan hatalmadat, hogy nőtársaimat elnyomd? (…) A felvilágosodás és a tiszta ész századában egyedül a férfi (…) akar – már semmivel nem igazolható oktalansággal – uralkodni a másik nem felett, aki pedig szellemi képességeinek teljes birtokában van.” De Gouges-t a női jogokért és a rabszolgaság eltörlésével kapcsolatos küzdelmei miatt 1793-ban lefejezték. 

Polgár nők műveltsége és jogaik

A nemesség után a nagyvárosokban élő gazdag polgárok, kereskedők és hivatalnokok között terjedt el az írás, olvasás és számolás tudása, mivel a munkájukhoz ez elengedhetetlen volt. Az ilyen kereskedőcsaládok lányainak és feleségeinek volt esélyük arra, hogy valamilyen oktatáshoz jussanak, illetve, hogy férjük oldalán ezeket a képességeket elsajátítsák és részt vegyenek bizonyos üzleti folyamatokban is. Magánlevelekből és hatósági iratokból ismerhetjük meg igazán, hogy ezek a nők milyen szintű tudásra tudtak szert tenni az évek alatt. Amellett, hogy tudtak írni és olvasni, a stílus, amiben ezt tenni tudták az esetek nagy részében jóval különbözött férfi társaikétól. Ezek a levelek és iratok jellemzően a beszélt nyelvet és a helyi dialektusokat tükrözik, illetve a kézírás külalakja alapján találkozhatunk kevésbé gyakorlott és gyakorlottabb írókkal. Azontúl, hogy bizonyos asszonyok az üzleti ügyekhez szükséges nyugtákat ki tudták önállóan állítani, tudásuk nem feltétlenül volt elég többre. Ahhoz például, hogy özvegyként férjük ügyeit és hagyatékát elrendezzék, már valamilyen férfi rokonuk vagy a hatóságok segítségét kellett kérniük.

Az özvegyek hivatalos ügyeik intézésében azért is hátrányos helyzetben voltak, mert amíg a férjük élt, az teljesen ellátta a feleségek jogi képviseletét is. A férfiak képviselték a családot a külvilág felé, míg a feleségek feladata volt a családi élet szervezése és a belső rend fenntartása. A férjnek joga volt felesége nevében ügyeket intézni, vallomást tenni és a feleség akarata ellenére, a nő érdekeire hivatkozva pert indítani. A feleség csakis nagyon indokolt helyzetben, férje akadályoztatása esetén vehette fel a kapcsolatot a hatóságokkal, illetve özvegy korában, de akkor is az elhunyt családfő helyettesítőjeként, a férfi nevét használva. Ebből következően a férj halála után a nők jellemzően segítségre szorultak ügyeik intézésekor, viszont a hivatalos nyelvezet ismeretének hiányában sokszor (a hagyatékra pályázó utódok) kihasználták őket. Ez a fajta “önállóság” az ügyintézés terén azonban véges volt az özvegyeknek, mivel egy új házasság, vagy egy gyermek megházasodása esetén ez a feladat az új rangidős férfira hárult. 

Összegzésként elmondható, hogy a felvilágosodás alatt a nők szerepe és helyzete vizsgálat és újragondolás alá került, ami bizonyos területen változást, más területen a korábbi rendszerek megerősítését eredményezte. Legfontosabb folyamatként az “egy nem modell” “két nem modellé” váltását, illetve a nők oktatásában bekövetkezett változásokat nevezhetjük meg. A „két nem modell” a nők önállósodásában fontos lépés volt, azonban a gyakorlatban további függést eredményezett. A nők oktatása is egyre fontosabbá vált, de ez még mindig nem volt elegendő ahhoz, hogy önállóan is meg tudjanak állni a lábukon a világban. Ezután még egy újabb évszázadot kellett várni a feminizmus azon hullámára, amelynek eredményeként a nők jogi értelemben is egyre inkább egyenlőek lehettek a férfiakkal.

Mádi-Nátor Lili

(A cikk először 2023. decemberében, a 10.a osztályújságjában jelent meg.)

Források: 

http://www.vilagossag.hu/pdf/20050530053138.pdf 

http://publikacio.uni-eszterhazy.hu/7241/1/9_27_Antal.pdf 

https://mek.oszk.hu/02000/02035/html/#3

https://dea.lib.unideb.hu/server/api/core/bitstreams/33f688c7-d628-4b14-802d-3961bc5b411b/content

http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/noneveles/812_a_nk_mveldse.html

https://real-j.mtak.hu/12261/7/szazadok_2019_02_PDFA.pdf#page=35

https://real.mtak.hu/133943/1/9_27_Antal.pdf